Farkas vér

A sötétben egy sikoltás hallatszik.

- Kérlek. - sír a fal tövében ülő lány. Zöld szemét könnyek áztatják. Vöröses haját összekócolta. - Nem akarok meghalni.

Senki nem válaszol neki. A faluban néma csend van. Csak az a ő sírása hallattszik. De ezt sem hallja senki.

Valaki felmordul előtte.

A lány száját elhagyja egy utolsó sikoly, majd csönd, néma csönd.

- Engedjenek! - tör utat magának egy lány. Szőke haja vizesen tapad hátához és arcához.

Egyszerű fehér köpeny van rajta. Sokan rosszalóan néznek rá, de ez őt nem érdekli, sosem érdekelte.

- Elizabeth! - kiállt utána valaki.

A lány nem figyel rá. Tovább rohan.

Nem figyel az emberekre, nem hallja mit mondanak, csak néhány mondatot és szót csíp el.

- A kisasszony persze megint éjjel járt kint.

- A farkas vol…

Farkas visszhangzik a lány fejében. Megint ölt.

Az emberek egyszerre özönlenek a falu főtere felé.

- Elnézést, kérem engedjenek. - fújtatja a lány.

Az emberek félre állnak.

A lány megáll és a főtérre nézz. A főtér közepén, a szobor mellett egy lány fekszik. Mellette egy asszony sír, az asszony mellett az ő anyja van.

- Elizabeth. - mosolyog rá keserűen az anyja.

- Ki halt meg?- kérdezi a lány. Szeme érzelemmentes. Tudja ki halt meg. Mégsem akarja elhinni. Igaz sosem voltak jóban, sőt mi több, utálták egymást. De gyerekkoruk óta ismerték egymást.

- Viktória. - súgja az anyja.

A lány a testre nézz.

Viktória mozdulatlanul fekszik a szobor tövében. Szeme vörös, haja kócos, ruhája véres. Hasából kiharaptak egy részt. Arca pedig alig látszik a sok vértől.

- Elizabeth. Menj el Margeret-hez. - lép mellé anyja.

A lány a nőre néz. Lassan bólint, majd ismét a halottra nézz.

Az anyja ellép mellőle és felsegíti az asszonyt a lánya mellől.

A lány még percekig mered az előtte fekvő testre.

Megfordul, és elindul a falu vége felé.

Az emberek ismét megbámulják. De már nem azért mert a haja vizes, a ruhája illetlen vagy mert mezitláb van. Nem, most azért néznek rá úgy, mert nem sír, nem mutat semmilyen érzelmet. Mint egy porcelán baba. Rideg és érzelem mentes.

Hosszú séta után ér el a falu végéhez.

A lány lesétál a patakhoz. Egy nő áll a benne.

Fehér blúzt és barna nadrágot visel, amit felhúzott a térdéig. Haját hanyag kontyba fogta. És énekelt:

Föld és ég,

szép remény.

Hallik, egy lassú sóhaj.

Szépen szól,

egy kis manó.

Dúl a vihar már rég.

- Zúg eső, villám jő. Vonyít a hold felé. - énekli tovább a lány.

A nő a lányra néz és elmosolyodik.

- Bajlós ezt úgy énekelni, hogy nem tudod miről szól. - lép ki a patakból a nő.

- Mert maga tudja? - kérdezi a lány és egy óvatos mosolyra húzza száját.

- Igen. - feleli a nő. - Miben segíthetek Elizabeth? Megint egy gyógynövény érdekel?

- Ma éjjel megint ölt. - válaszolja a lány. Mosolyog.

A nő megáll és a lányra néz. A lány azonban nem hagyja abba a mosolygást.

- Ki halt meg? - kérdezi a nő és besétál a házba.

A lány utána megy.

- Viktória.

- Hát ezért mosolyogsz? A halálon semmi ünnepelni való sincs. - csóválja fejét a nő.

- Nincs. Ez már a harmadik a héten. - ül le a lány egy székre.

A nő mellé telepszik.

Kezeit maga mellé helyezi és lányra néz.

- Elizabeth. - ejti ki lassan a lány nevét. - Te mindig közel álltál hozzá. Mindig ünnepelted ha megölt valakit.

 A lány csöndben figyelte a nőt. 

- Ezt nem tagadom. - mondja alig hallhatóan. 

A nő feláll és mellé lép. 

- Most indulnak levadászni. Apád is köztük van.

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat